Bazsi
Bazsi fekvése és története
Bazsi Zala és Veszprém megye határán található, Hévíztől 20 km-re, a Balatontól 23 km-re. Nyugaton Sümegcsehi, délen Zalaszántó, keleten Sümegprága, északkeleten Sümeg a határos település.
Bazsi község területe természetföldrajzilag a Bakony délnyugati részéhez tartozik, melybe észak-északkelet felől a Marcal medence lapálya nyúlik be. Délről, délnyugatról 200-
Története:
A település eredete a régmúlt homályába vész. A kedvező földrajzi fekvésből és néhány régészeti leletből arra következtethetünk, hogy a táj már az őskorban és az ókorban is lakott hely lehetett, véglegesen azonban minden valószínűség szerint a honfoglalás korában népesedett be.
A helység neve személynévből származik. A névadás módja korai, legkésőbb 12. sz-i és jellegzetesen magyar helynévadásra utal. Az oklevelekben először valószínűleg 1249-ben jelent meg a neve (Bosoy), de biztos forrás csak 1409-ből való (Base). A középkori falu nem a mai helyén, hanem feltehetőleg a Szentberekben volt. A szájhagyományt – miszerint ott valaha templom is állott – régészeti leletek (épületmaradványok) bizonyítják. A hagyomány hitelességét támasztja alá az is, hogy a jeles múlt századi földrajzi névgyűjtő Pesty Frigyes 1864-ben kelt adatai szerint a korabeli adatközlők azt tartották a név jelentéséről, hogy hajdan ingoványos hely lehetett, „aminek nyoma most is látszik”, és mellette egy „kápolnaféle épületnek nyomai láthatók”.
A török kor megpróbáltatásaiban Bazsi népének is osztoznia kellett sok ezer, addig virágzó magyar falu és az egész ország sorsával. Ma még kevés, amit erről a válságos korszakról tudunk. Bizonyára nem egyszer kellett a falunak az ellenség elől menekülnie. Javait, vagy legelőbb puszta életét mentenie – néha azt is sikertelenül. 1548-ban például – talán török támadás végett – a telkek zömét tűz pusztította. A falu adófizető (vagyis adóképes) telkeinek száma 1590-re a fél évszázaddal korábbi érték 1/10-ére esett vissza, ugyanakkor a telkeknek a 2/3-a pusztán állt.
A lakosság újratelepítésére már a XVI. század közepéről rendelkezünk történeti adatokkal. Ez a telepítés azonban nem bizonyult eredményesnek. A török hódítók végleges kiűzéséig eltelt nehéz másfél évszázad alatt a termőföld, az eszközök és az emberi erő annyira meggyöngült, megfogyatkozott, hogy a falu újból való betelepítése vált szükségessé. A községnek ez a „második honfoglalása”. Azoknak a német-ajkú (sváb, vagy szász), római katolikus vallású lakosoknak a nevéhez fűződik, akiket a falu földesura, a veszprémi püspök telepített le a XVII. század legvégén. A község újjáépítőiről, eredetükről, életükről sajnos nem sokat tud a történelem. A történelem tanúsága szerint a község utcaszerkezete, régibb részeinek arculata, az újjáépítés eredményeképpen alakult ki.
A Szentbereki dűlőt elhagyva egy kis magaslaton települt meg a falu. Közepén áll az 1787-ben épült templom. A barokk stílusú templomot Bajzáth József püspök építette. Műemlék jellegű. Helyén már 1731-ben emeltek templomot, de annak tornya és sekrestyéje még nem volt, később pedig állapota is annyira megromlott, hogy új templomot kellett helyette építeni. A szőlőhegyen található "Hálaadó" kápolnát az 1850-es években építették az ottani birtokosok Teréz asszony támogatásával egy nagy jégverés után.
Bazsit évszázadokon át jobbágyi függés kötötte földesurához, a Veszprémi püspökhöz, illetve a püspökség veszprémi uradalmához. Így a település csaknem kizárólag (99%-ban) római katolikus, és ma is vallásos.
A falu múltja sok közös vonást mutat a szomszédos Csehi és Prága történetével, mely falvak lakói szintén a püspökség jobbágyai voltak. A városias Sümeg piacával, úri székével, búcsújáróhelyével, később a közigazgatás szálával fűzte magához a falvakat. A Sümegről kisugárzó barokk építészeti hatást a bazsi házak némelyike máig mutatja, oszlopos-árkádos tornácával, nemes egyszerűséggel díszített homlokzatával.
Festetics György jóvoltából 1791-től postajárat működött Sümeg és Keszthely között, mely bekapcsolta a falut a napi vérkeringésbe. 1828-ban 604 lelket (105 háznép) számláltak, akik zömmel 3 nyomásos paraszt gazdaságot tartottak fenn a hozzátartozó igavonó és más haszonállatokkal. Ekkor meghatározó település volt a környéken, azóta viszont a szomszédos települések lélekszámban túlnőtték. A szántóföldi növénytermesztés mellett jelentős volt a gyümölcs- és szőlőtermesztés – ez utóbbira ma is
A település az 1950-es megyerendezésig Zala megyéhez tartozott. Szorgalmas, földművelésből és erdőgazdálkodásból élő népét 1959-ben terelték be a Termelő Szövetkezetbe. Ettől kezdve rohamosan hanyatlott az ősi birtok és ősi foglalkozás szeretete és megbecsülése, amely a mostani változások után sem került az azt megillető helyre.
A falu szülötte Simon István költő, akit halála után is tisztel a Szülőföld – ennek jegyében minden évben az ő emlékezetére Emléknapot rendeznek a költő születésének napja (szeptember 16.) körüli időszakban. A települést Zalaszántó irányában elhagyva, a dombtetőn egy emléktábla hívja fel a figyelmet arra, hogy a nagy költő, Berzsenyi Dániel e helyről tekintett vissza szülőföldjére, mikor Niklára költözött, s itt írta a Búcsúzás Kemenesaljától című költeményét. A település jellegzetes növénye az őshonos szelíd (étkezési) gesztenye (Castanea sativa), amelynek kupacsos termése szimbólum lett. Bazsi jelképeinek megalkotásában – az elbizonytalanodott jelen átugrásával – címere a település szellemiségét és a gesztenyefa szívós megújuló képességét fejezi ki. A táj, az élővilág a klíma és az épített örökség együttesen adja a Pannon jelleget. Bazsi a Balaton közelségénél, fekvésénél, erdősültségénél, jó levegőjénél és fajgazdag régi jellegű gyümölcstermesztésénél fogva predesztinált lehetne az ökotermesztésre és ökoturizmusra, – lehet, hogy ez lenne a jövője.
Hasznos / Érdekes: |
