A „Míves Ház”-ban az érdeklődők megismerkedhetnek azokkal a népi kismesterségekkel, amelyek anyáink mindennapjaihoz tartoztak, és a természet anyagait felhasználva játékokat, használati tárgyakat, dísztárgyakat készítenek. Megtanulhatnak csuhébabát készíteni, hímes tojást írni, megismerkednek az anyaggal, a bőrrel, a gyapjúval. Lehetőség nyílik a ma divatos technikák kipróbálására is: a papírhajtogatás, az üvegfestés, a gyöngyfűzés és a gyöngyszövés, vagy a szalvétatechnika elsajátítására. A foglalkozások az „én készítettem” örömét nyújtják a résztvevőknek.
A „Míves Ház” tevékenységét Németh Zsuzsa népi játszóház vezető szervezi, munkáját a kézműves csoport segíti, amely 14-24 éves fiatalokból áll. Ők a környező települések rendezvényein, iskolákban, de fogyatékkal élő fiataloknak is tartanak kézműves játszóházat.
2005 nyarán első alkalommal, majd azóta minden nyáron szerveznek kézműves tábort általános iskolás gyermekeknek. Július első két hetében megtartott táborban népművészek, kézművesek segítségével ismerkednek meg a résztvevők a népművészettel.
Advent utolsó vasárnapján, Betlehem kiállítást és karácsonyi vásár kerül megrendezésre.
A Betlehemek alkotói között a legfiatalabb 4 éves volt (eddig). A bazsi fiatalok, gyerekek által készített alkotásokkal több kiállításon is bemutatkoztak.
Húsvét előtt a népi tojásfestő technikákkal ismerkedhetnek meg az
érdeklődök, de előzetes egyeztetés alapján vállalnak rendezvényeken, valamint csoportoknak a Kézműves Házban játszóházak szervezését, vezetését.

Információ és időpont egyeztetés:
Németh Zsuzsa: 06/30/234-4436; 06/70/335-7471